1 A Katolikus Egyház Katekizmusának 1413. pontja megerősíti, hogy a pap (pap vagy püspök) általi konszekráció révén végbemegy a transzszubsztanciáció, melyben a kenyér és bor átalakul Krisztus Testévé és Vérévé. Bár az íz, az illat és a fizikai jellemzők megmaradnak kenyérként és borként, lényegük teljesen megváltozik (már nem kenyér, már nem bor, hanem Krisztus Teste, Vére, Lelke és Istensége, valóban és igazán jelen van, élő és dicsőséges).
Az Eucharisztia a katolikus hit középpontja, mert Krisztus egyedi áldozatát képviseli, amely minden misén jelenvalóvá válik és megújul. A Zsidókhoz írt levél szerint Krisztus áldozata “egyedi és megismételhetetlen” (Zsidók 7,27; 9,26; 10,10). Ez azt jelenti, hogy Krisztus egyszer és mindenkorra felajánlotta magát az emberiség megváltásáért, és az Eucharisztia jelenvalóvá teszi ezt az áldozatot anélkül, hogy megismételné.
Jézus az Utolsó Vacsorán alapította meg az Eucharisztiát, amint azt az evangéliumok és Pál levelei is elmesélik. Akkor vette a kenyeret és a bort, és azt mondta: “Ez az én testem... Ez az én vérem” (Máté 26,26-28; Lukács 22,19-20; 1Korintusiak 11,23-25). Így Jézus az apostoloknak és az egész egyháznak parancsot adott az Eucharisztia ünneplésére, hogy az ő áldozatát örökítsék meg a századokon át.
János 6-ban Jézus úgy mutatkozik be, mint “az Élet Kenyere”, mondván: “Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá; aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog” (János 6,51). Ő “valódi étel és valódi ital” (János 6,53-56), nem csupán egy szimbólum, hanem Krisztus valódi jelenléte az Eucharisztiában.
Amikor részesülünk az Eucharisztiában, nem csak Krisztus áldozatára emlékezünk, hanem részeseivé válunk. Pál azt állítja, hogy amikor eszünk a kenyérből és iszunk a kehelyből, Krisztus Testével és Vérével való közösségben vagyunk (1Korintusiak 10,16-17). Minden alkalommal, amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, Krisztus áldozata jelenvalóvá válik, ahogy ő maga rendelte el: “Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lukács 22,19).
Az Eucharisztia Krisztus vérében kötött új szövetség is (Lukács 22,20; 1Korintusiak 11,25), amely megújítja az Istennel való szövetséget az emberiség számára. Amikor részesülünk belőle, felszólítást kapunk, hogy kegyelmi állapotban legyünk, mert Pál figyelmeztet, hogy aki méltatlanul részesül, “saját ítéletét eszi és issza” (1Korintusiak 11,27-29). Ezért az Eucharisztia tiszteletet és lelki előkészületet igényel, mert benne Krisztus teljesen jelen van.
Összefoglalva, az Eucharisztia a hit misztériuma, amelyben a kenyér és bor transzszubsztanciáció révén Krisztus Testévé és Vérévé válik, megújítva az ő megváltó áldozatát és egyesítve minket vele közösségben.
